About me

.

Laczkó Balázs

1977-ben születtem Szegeden. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán 2006-ban, 2011-ben pedig a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen végeztem a tanulmányaimat.1995-től foglalkozom harcművészettel és a küzdősporttal.

Egy komolyabb sportsérülés miatt a versenyzést egy hosszabb ideig abba kellett hagynom, de továbbra is jártam edzésekre és segítettem a versenyzők felkészülését. Ebben az időszakban /2000-ben/ ismerkedtem meg a birkózással, majd a későbbiekben a BJJ-vel. Jelenleg a Szegedi Küzdősport Klub aktív tagja vagyok.

2003-tól foglalkozom MMA-val. Kezdetben – Szegeden – csak egy nagyon szűk réteget érdekelt, de az idő előrehaladtával egyre jobban bővült a társaságunk. Próbáltunk minél több edzésre eljutni /box, thai box, birkózás, jiu-jitsu/ és az itt szerzett tapasztalatokat hasznosítani a versenyre való felkészítés során.

Későbbiek folyamán úgy éreztem, hogy még aktívabban szeretnék részese lenni a magyar MMA életnek. Erre lehetőséget adott a 2007-ben megrendezésre kerülő magyar amatőr MMA verseny. Tar József segítségével itt már meccset vezethettem, illetve megismerkedtem a pontozó bírók feladataival. Kipróbáltam magam, mint pontozóbíró, de igazán a ketrec vagy a ring belsejében érzem magam otthon. Rendkívül hasznos volt számomra, hogy tapasztalatot szereztem nem csak álló, hanem földharcban is.

2008-ban bírói képesítést szereztem az MMA, thai-box, kick-box szabályrendszerben. A bírói vizsga letétele után nagyon sok meghívást kaptam különböző kisebb-nagyobb rendezvényekre, ahol nagy rutint szereztem, amely által jobban megismerhették a nevem és a munkásságomat.

Munkám során elsősorban a sérülés megakadályozására, a küzdelem tisztaságára figyelek. Szegeden több nagyszabású gála és rendezvény megszervezésében is részt vettem.

2013.-ban a Semmelweis Sporttudományi Egyetemen MMA és Grappling edzői képesítést szereztem.

2013-ban megalakult a Magyar MMA Prémium Liga Szervezet, melynek elnökségi tagja vagyok.

Továbbá a Magyar MMA Prémium Liga és Hungarian Fight Championship /HFC/ birói testületének a főbírója és a Globall Grappling vezetőbírója , a kesztyűs küzdelem supervisora vagyok. Ebben a formában, az elnökség többi tagjával próbáljuk összefogni, és előrelendíteni a magyar MMA és grappling életét.

2015-ben az IMMAF nemzetközi birói képzésen vettem részt amit kiváló eredménnyel végeztem el,így „C” osztályos bíróként szerepelek ennél a testületnél.

Jelenleg a csapatomnál grappling szakosztályt vezetését végzem emellett magam is aktív versenyző vagyok, hazánkat több nemzetközi versenyen sikeresen képviseltem.

Play Video

Kapcsolat

HMMAF
Global Grappling Egyesület
Ellenfelem.hu